Cégünk
A Rubedi Consulting 2008 elején jött létre azzal a szándékkal, hogy egyesítse az alapítók által képviselt egyes szakmai területeket, s komplex szolgáltatási portfóliót biztosítson. Ennek összeállításakor az egyik legfontosabb irányelvünk az volt, hogy kizárólag azokat a tevékenységeket tartalmazza, amelyekhez csapatunk valóban ért: gyakorlati tapasztalattal és szaktudással rendelkezik. Hiszünk abban, hogy bár több pillér tart meg stabilan egy épületet, de csak akkor emelhetik azt magasba, ha egyik sem gyengébb a másiknál, egyformán erősítik egymást. Ezért döntöttünk három divíziónk létrehozása mellett. Nem lehetünk mindenben jók, nem érthetünk mindenhez, de amit vállalunk, abban erősek vagyunk.
Állandó és külsős tagokból álló csapatunkat az alapítók szakmai vezetőként irányítják, s felelnek a divíziók magas színvonalú munkájáért. Minden esetben nyomon követik a teljes projektfolyamatot: részt vesznek az ügyféligények felmérésében, a szakmai program kidolgozásában, a megrendelt szolgáltatás minőségének felügyeletében, illetve az ügyfél-elégedettség vizsgálatában. Így elkerülhető az a helyzet, amelyet a megbízók gyakran kritikaként fogalmaznak meg: az ügyfél csak a szerződéskötésig fontos, a szakmai vezető a tényleges feladatvégzésben semmilyen formában nem vesz részt. Nálunk ez nem fordulhat elő.
Egyéni szakmai tapasztalataink, referenciáink bizonyítják hozzáértésünket, ebben a formációban cégünk mégis fiatalnak számít. Ez számunkra azonban nem jelenti azt, hogy hátrányban vagyunk más, több évtizedes gyökerekkel rendelkező céggel szemben. Épp ellenkezőleg. Bennünket a bizonyítási vágy motivál. Tudjuk: nem dőlhetünk hátra nyugodtan annak tudatában, hogy ismertségünk és múltunk megbízásokhoz juttat majd.

















